Mostantól JÓ NŐ leszek

2016. október 18. - Our Beauty Andi

2_szulinap_222.JPG

A Nőiesség ma soroztatunk továbbra is tart, és most eljött a következő rész ideje. Móni a Táltosparipa Mentálhigiénés Magazin  szerzője válaszolt a már jól megszokott kérdéseinkre. Köszönjük Neki!

Sokaktól kaptuk már, azt a visszajelzést, hogy olyan jó ez a sorozat, mert sok új blogot lehet megismerni. Ezzel mi is egyetértünk, mivel nagyon sok kincsre lehet bukkanni az együttműködések során és most is elhoztunk nektek egyet a kincsek közül. 

2_szulinap_155.JPG

Mit szeretsz magadban külsőleg?

Erre a kérdésre tizenévesen semmit sem tudtam volna válaszolni. És a helyzet huszonévesen sem sokat változott, nagyjából minden nőt szebbnek láttam és szerethetőbbnek. Aztán a 28. születésnapom előtt egyszer csak átkattant valami, azt mondtam magamnak: „Elég volt. Megkeresem, ami szép bennem, és mostantól JÓ NŐ leszek.” Egyszerűen tudtam és éreztem, hogy nem kell kibújnom a bőrömből, nem kell átváltoznom topmodellé, de, ha megtalálom magamban az erőt, akkor lehetek JÓ NŐ. Azóta a 158 centimmel jól vagyok a bőrömben. Hálás vagyok a testemnek, hogy lehetővé teszi nekem a fizikai életet; igyekszem odafigyelni rá, de tudom azt is, hogy van hová fejlődnöm: kevesebb kávé és édesség jobb üzemanyag lenne – dolgozom rajta 

 eskuvo_agiek_610.jpg

Mit szeretsz magadban belsőleg?

Ez a válaszom kapcsolódik az előzőhöz. Legjobban talán a változásra való képességemet szeretem. Nem mondom, hogy ez korlátlan, de tudatossággal tudtam már nagy irányokat váltani, amikor szükséges volt, és erre örömmel gondolok. Az Ausztriába költözésemkor, illetve az anyává válásomhoz át kellett ugrani a saját árnyékom. Az, hogy gyerekem van, a legjobb dolog. Meg kellett érni rá, ez egy belső út volt.

eskuvo_agiek_077.jpg

 Mi az, ami a nőiességet jelenti számodra?

Fontos megélni a nőiséget, mint ahogy a férfi minőséget is. Persze sok közös van a férfi és a női halmazban, de mégis, attól lesz színes a világ, hogy a férfi és a női minőség kiegészíti egymást. Nekem fontos önismereti út volt tudatossá tenni, hogy mitől vagyok nő. Külső és belső jellemzőknek egyensúlyba kellett kerülni. Fontos az ízléses megjelenés, a nőies kisugárzás. És persze hogy fontos a befogadni tudás, a gondoskodás, az érzékenység, az intuíció. Szeretem például, ha vendégek jönnek hozzánk, és olyan menüt tudok főzni, ami ízlik nekik, és azt is szeretem, ha tudok megértő, más emberre is nyitott lenni. Ezek egyformán fontosak a nőiségemben.

eskuvo_agiek_632.jpg

 Mivel motiválod magad a mindennapokban?

Elsősorban a hitem motivál, minden máshoz ez az alap és az inspiráció. A mentális tréningezéshez, amely által az élet harmonikusabbá tehető és szervezhető, én a népmesékben találtam meg az utat. Az Inspiráló meseterápia – mentáltréning a saját életemből született, miközben persze a mesék vizsgálatának van tudományos alapja. Nehéz és örömteli élethelyzetekben is megtapasztaltam a mesékből áradó erőt, a személyiségfejlesztés útjai pedig már régóta érdekelnek, így szinte észrevétlenül kezdett összeállni a saját meseterápiás rendszerem. Egy nap elindításához a kávé mellé népmese is kell, hogy ebből a tiszta forrásból erőt merítsek.

eskuvo_agiek_595.jpg

Milyen bevált és megszokott szépségápolási szereid vannak?

Már jó pár éve natúrkozmetikumokat használok. A kislányunk érkezésekor azonban úgy éreztem, az egész háztartásunk környezetbaráttá kell tennünk. Azóta csak természetes összetevőket tartalmazó mosó- és tisztítószereket használok, és kedvelem az olyan egyszerű, de hatékony megoldásokat, mint a szódabikarbóna.

 

Van-e olyan trükk, amit a szépségápolás és a nőiesség terén az anyukádtól tanultál?

Indirekt módon az Anyukám „a kevesebb, több” elvét adta át nekem. A fiatalkori fotói mutatják, hogy különleges szépséget kapott, de ebből sosem csinált ügyet. Nem sminkel, nem jár kozmetikushoz, nem festi a haját, mégis 68 évesen is jó ránézni. Az én utam egy kicsit más, nekem már a kislányom is pakolgatja a sminkszereim, de a „retusált szépség” és az önmagáért való csillogás tőlem is távol áll.

 2_szulinap_032.JPG

Milyen jó tanácsokat tudnál adni egy kezdő bloggernek?

Mindenkit bíztatnék, hogy írjon blogot! Az írásnak terápiás ereje van, és ez független a blog olvasottságától. Azt fontosnak érzem, hogy minden poszt csak akkor szülessen meg, ha tényleges tartalom és mondanivaló van mögötte. Az íráskészség fejlődésével az önismeret is növekszik, ez mindenképp nyeresége a blogolásnak, ezért is ajánlanám. Persze fontos, hogy aki blogot nyit, olyan témában írjon, ami őt tényleg lelkesíti. Viszont az sem baj, ha egy blog kifullad. Lehet újat nyitni, akár más témával. Vagy lehet pihenőt tartani, és új inspirációkat gyűjteni. A blogolásban még ez is jó: megtanulsz tudatosan figyelni arra, hogy inspirációt szerezz, inspirált legyél!

 

Nagyon nagyon köszönjük a kitöltést, és örülünk, hogy megismerhettük a blogodat és a betekintést kaphattunk a látásmódodba válaszaid által. Hogyha ti is szívesen megismernétek Móni világát, látogassatok el hozzá.

Blog 

Instagram

Facebook

 

Mindig nagy érdeklődéssel olvassuk a válaszokat, mivel ahány ember, annyi megközelítés és jó látni, kinek mi a véleménye ezekről  a kérdésekről. Nagyon jó, azt a visszajelzést kapni a kitöltők részéről is, hogy tetszenek nekik a kérdések és élvezték a válaszadást.

Hogyha te is szívesen leírnád válaszaidat várjuk az ourbeauty3@gmail.com címre. A lényeg annyi, hogy egy dokumentumba írd le a kérdésekre a válaszaid, majd csatolj pár képet hozzá. Írd le melyik a te blogod / facebook oldalad, hogy megjelölhessünk a válaszoknál illetve a facebook oldalunkon.

alairasandi.png

bejegyzes_vege.png

 

A bejegyzés trackback címe:

http://ourbeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr9811812621

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu